Zsepibaba blogja

Igen, ez egy hatásvadász cím, remélem így többen kezdenek bele az olvasásba, mint akkor tennék, ha ez egy témamegjelölő cím lenne. Igyekszem még kicsit húzni az időt, nehogy valaki az első mondat után vágja, hogy miről karattyolok, és most hagyja abba.

Január van. Hónak kellene lennie. Már nem is álmodozom fehér karácsonyról, olyanról, amilyen gyerekkoromban volt, olyan igazi varázslatosan tökéletes, olyan kívül-belül csendes és békés. Azért az elmúlt pár évben legalább január első felében megérkezett, és mindig mondtam is, hogy a francba, most hogy újra munka, hétköznapok, le kell szedni a karácsonyfát, meg minden, pont most havazik, és nem tudok annyi időt hóban-sétával tölteni, amennyit szeretnék. De idén még mindig nem érkezett meg, pedig lassan két hét is eltelt a hónapból. Szomorú vagyok.

Hogy jön ide a hangya? Bármilyen élőlényt írhattam volna, bármilyen apró, egyeseknek jelentéktelen élőlényt. Pont az a lényeg, hogy nekem és a hozzám közel álló pár embernek egyértelmű: ugyanolyan érték az ő kis élete, mint a miénk. És ezzel közelebb kerülünk a fő témához... az állatok, a növények, a természet védelméhez. Rühellem azokat az embereket, akik indokolatlanul fákat vágatnak ki, gyomirtózzák a járda szélét, hogy ne nőjön ott fűszál, meglátnak egy pókot, vagy hangyát, és reflexből elnyomják az ujjukkal, vagy rálépnek, állatot kínoznak, szemetelnek, nem gondolkodnak, mielőtt újabb nejlonzacskót vesznek, sorolhatnám napestig. De azokat is rühellem, akik nem szándékosan ártanak, csak egyszerűen tesznek rá, és nem veszik a fáradságot arra sem, hogy elolvassanak egy cikket a témában, vagy egy percig elgondolkodjanak rajta. Én most nem papolni akarok, csupán gondolatot ébreszteni, mert én sem vagyok tökéletes, sokat kell még tanulnom, de nem vagyok rá lusta, és nem hárítok olyan hülyeségekkel, hogy úgyis reménytelen a dolog, mit számít, ha elveszek még egy zacskót, vagy egy kilóval több húst veszek.

Január van, és regisztráltam én is a veganuár programra, ami nem azt jelenti, hogy vegán életmódot fogok folytatni, csupán minden nap kapok egy levelet rengeteg érdekes infóval. Hogy mit jelent pontosan, miért jó, mik a buktatói, filmeket ajánlanak nem csak erről, hanem általában a környezetvédelemről, hasznos tippeket a háztartásról, amivel akár spórolni is lehet. Tényleg érdekes olvasmányok. Mindig foglalkoztatott a téma, mert csecsemő koromtól lenyűgöz a természet, ráadásul úgy neveltek, hogy figyeljek oda apróságokra, például ne csak azért kapcsoljam le a lámpát, mert sokba kerül, hanem mert a Földnek is spórolok ezzel.. A vizet ugyanezért nem folyatom feleslegesen egész kicsi korom óta. Megszoktam. Természetes. És én ezt sosem vettem unalmas dumának, a Földre mindig úgy tekintettem, mint egy meleg otthonra, ami az én helyem, és vigyázok rá, ugyanúgy mint a kis szobámra, vagy kertemre. Mostanság viszont még egy okom van, hogy foglalkozzam vele. Hamarosan költözünk, és én fogok fenntartani egy háztartást, minden az én felelősségem lesz és a páromé, akinek ez ugyanilyen természetes. Egészen felemelő érzés, hogy innentől úgy alakíthatom ki a kis életemet, hogy tényleg minden rajtam múlik, mindent megtehetek azért, hogy alig termeljek hulladékot, hogy olyan anyagokat használjak, amivel nem ártok senkinek, semminek, spóroljak saját magamnak és a földnek is.
Elkezdtem tehát kicsit kutatni a témában, és sok sok kérdés is felmerült bennem.

Kezdjük mondjuk a vegán életmóddal. Volt idő, amikor nem tudtam volna elképzelni az életem hús nélkül. Ez mostanra változott, az ízlésem is folyamatosan változik (bár én aztán igazán mindenevő vagyok), és a szemléletmódom is. Most azt mondom, ha rajtam múlna, miattam egy állatnak sem kellene elpusztulnia, elélnék növényeken és tojáson, tejterméken. Mert mindig azt gondoltam, abban semmi rossz nincs, ha a tejet, tojást használjuk csak fel, amit adnak. Ahhoz nem kell megölni semmit. Igen ám, de ahogyan tájékozódtam, kiderült, hogy ha nem ennék többé húst, azzal nem sokat tennék, hiszen a tejet, tojást adó állatokkal éppen úgy bánnak, mint amiket a húsért tartanak. Ezt nem részletezném, de aki nem pszichopata, vagy legalábbis nem állatkínzó, megnéz egy ilyen filmrészletet, és az első képkockánál elsírja magát, garantáltan. Én direkt kerültem mindig az ilyen videókat, de mivel új szemlélet, új élet, ami azt is jelenti hogy szembenézek mindezzel, és úgy próbálok tenni ellene, megnéztem. A filmben főleg beszéltek, és mindössze két perc volt az a rész, amikor ezeket a borzalmakat mutatják, de hangosan felzokogtam az első másodpercben. Gondot jelent persze a terület nagysága, az ivóvíz, a táplálék, ami az állatoknak szükséges, de a legnagyobb baj nem ez, hanem a brutális kegyetlenség. Nyugtathatjuk magunkat, hogy ezeket az állatokat direkt ezért tenyésztik, meg nekünk is ennünk kell valamit, de ez csak a lelkiismeretünk nyugtatgatása. Ők érző élőlények, ahogy mi, ahogy a háziállataink, ahogy egy hangya is a földön. Csupán megszokás kérdése az egész. Aki pedig azzal jön, hogy csúcsragadozók vagyunk, és ez a természetes, azt mondanám, hogy igen, tényleg van benne valami, de akkor mindenkinek magának kellene gondoskodnia az áldozatról ma is, úgy lenne igazságos. És akkor biztos hogy nem lenne ilyen pocséklás sem, mindenki értékelné a saját táplálékát, amit megszerzett... És az a táplálék is maximum pár percig szenvedne, nem egy életen át. De megszoktuk, hogy elénk csak a gyönyörű rózsaszín hús kerül tonnaszámra, ami nem más, csak kaja.

Mennyiben más levágni egy malacot, mint megölni egy kutyát vagy macskát? Mennyiben más kifogni egy halat, ami még visítani sem tud, csak kapálózik a száraz vödörben és csak fuldoklik, fuldoklik, mint az, ha vízbe fojtanánk egy kutyát vagy cicát? És míg az őskorban még mondhatták, hogy unga éhenhalunk bunga, ha nem vadászunk... ez ma már nem így van. Én azt gondolom, hogy lehetne normális körülmények között tartani állatokat, s tőlük tejet, tojást elvenni anélkül, hogy ez bárkinek is fájna. És lehetne sokkal de sokkal kevesebbet is, egyáltalán nem indokolt ennyit enni belőlük, ennyit kidobni, mert már harmadnap nem kell, mert elfelejtettük megenni, vagy betenni a hűtőbe... olyan kis dolgokon múlik, amiket csak azért nem teszünk meg, mert “kis dolgok”, és hát úgyis mindenki így csinálja.
Én nem mondom, hogy rögtön hagyjon fel mindenki az eddigi szokásaival, és kezdjen el csak zöldségeket enni. De mi lenne, ha kezdésnek odafigyelnénk az arányokra? Hogy nem háborodnánk fel azonnal, ha egy héten mondjuk kétszer esszük csak, és nem minden nap? Mi lenne, ha megkóstolnánk a cukkinifasírtot anélkül, hogy fújognánk, hogy ez ződ, és nem vagyok én nyúl, és megtehetem, miért ne vegyek húst? Hanem mondjuk rájönnénk, hogy van olyan finom, mint a klasszikus, jó fokhagymásan, egy kis fűszerrel (bors, petrezselyem,kapor, bármi), joghurttal leöntve... de ha nem is ízlik, csak ne háborodnánk fel a feltételezésen, hanem megpróbálnánk, elgondolkodnánk, hogy mit lehetne... de mondom, ez csak gondolatébresztés.

Ahogy én mélyen magamba néztem és elgondolkodtam, bizony én is nehézségekbe ütköztem. Imádom a halat, imádom a húst, a tejtermékeket csak nagyon nehezen tudnám nélkülözni... és mint mondtam, szerintem, ha változtatnánk, talán nem is kellene. De ki vagyok én, hogy ezt eldöntsem. Olyan jó volna, ha mindenki gondolkodna ezeken a kérdéseken. Az ember olyan sok jóra lenne képes, ha akarna. Sokkal több jóra, mint rosszra. Miért nem akar?

Magammal kapcsolatban arra jutottam, hogy a legeslegeslegnehezebb ügy a húsleves lenne. Mert elhagynám én a sült húsokat, a pörköltet, a hentesárut, nagy nehezen még a halról is lemondanék, ezután még talán a tejtermékek hiányával is képes lennék megküzdeni, de a húsleves... azt valami olyan elemi, tökéletes gyógyszernek gondolom, mint mondjuk az anyatej, vagy egy jó lédús piros alma. Ami természetes hogy van, és minden bajra gyógyír. De sajnos a húsleves is húsból van, azt aztán nem lehet becsapni, szójából készíteni, elmismásolni, húsból kell készíteni, punktum. Ezt most azért írom le, hogy bevalljam, nekem is vannak gondjaim ezzel. Hogy én is imádok dolgokat, amiket megszoktam, és nagyon nehéz elképzelni az életem nélkülük. Nem vagyok álszent. Egyelőre húst is eszem, bár nem vagyok biztos benne, hogy ez még sokáig így lesz. Egy biztos. Ha mondjuk kapnék egy szerződést, hogy csak le kell mondanom róla most azonnal, és akkor a világon nem hal meg több állat azért, hogy mi jóllakjunk, én esküszöm nem ennék többé húslevest.

Egy másik téma, ami talán nem ilyen kézenfekvő, de nagyon fontos, és ezen aztán sokkal könnyebb lenne változtatni: a kozmetikumok és tisztítószerek. Rengeteg olyan termék létezik már most, ami nem tartalmaz vegyszereket, ami lebomlik, kozmetikai cikkek, amikhez nem kell állatkísérleteket végezni... annyi lenne a dolgunk, hogy megint: a megszokott helyett csak ezeket vesszük meg. Szerintem ez könnyebb ügy, mint a táplálkozás. Nekem is okoz némi fejtörést, hogy mire cseréljem le a kedvenc arclemosómat, a kedvenc dezodoromat, stb, de megtalálom a módját. Két másodperc alatt el tudom érni a listát az interneten, hogy mely cégek végeznek állatkísérletet, és melyek nem, mindkét lista rendkívül hosszú, szóval lehet először elsápadni, hogy mennyi nagy márka kegyetlen valójában, aztán pedig lehet bőven válogatni a második oszlopból azzal a megnyugvással, hogy valami nagyon jót teszünk most. Szerintem sokkal könnyebb tusfürdőt váltani, mint lemondani a húslevesről, úgyhogy ezzel nem lesznek komoly gondjaim.
Az energia és víz megspórolásával sosem voltak, ahogy azt már mondtam, a vászon szatyrom és a kis gyümölcsös-zsemlés szütyőim már mindig nálam vannak... amin még javítanom kell, az az, hogy a bevásárlásnál minden másra is odafigyeljek, például hogy mibe van csomagolva, honnan származik, vagy hogy nem tudom e máshol kimérve megvenni esetleg. És hogy észnél legyek, hogy minden felesleges nejlonszatyornál szóljak a pénztárosnak időben, hogy “nem kell”!!! Mert olyan gyakorlottan belecsusszantják azt az egy darab tárgyat is, amit veszünk, (és simán eltehetnénk a táskánkba nejlon nélkül), hogy csak na. Pislogni sincs időm, és már a nejlonban van! Mint ha ezt is tanítanák a pénztár kezelésével együtt. Mint ha jutalékot kapnának a nejlonért! Mint ha cél lenne, hogy minél több zacskót eresszünk szabadjára és hagyjunk itt az örökkévalóságnak. Miért??? Megszokás...

Nos csak ennyit akartam. Így kapcsolódik egymáshoz nálam a hangya, a hó, a húsleves. Én már eljutottam oda, hogy nem csak sajnálom az állatokat, hanem kimondom, hogy hibázom, és ezen változtatnom kell. Mert minden élet fontos. És nem ölök HANGYÁT, pókot, poloskát, hanem ha ott van, ahol “szerintem” nem kellene lennie, odébb teszem, de nem ölöm meg csak azért, mert erősebb vagyok. Gondolkodom, és felfogom, hogy odébb tudom tenni, mert erősebb vagyok és tudok gondolkodni. Az ő élete pont olyan értékes, mint az enyém. Lemondok a HÚSLEVESRŐL is, ha kell, mert tudok élni nélküle, csupán arra kell koncentrálnom, hogy miért teszem, és hogy mi minden van helyette. Mert ember vagyok, és át tudom mindezt gondolni. Ebben még fejlődnöm kell, de beismerem, és aztán igenis fejlődöm. És ha nem lennék egyedül, vagy legalább többen hajlandóak lennének elolvasni ilyen írásokat, és csupán elgondolkodni, talán nem tartanánk ott, hogy karácsonykor húsz fok van, sár és köd. Nekem kicsit úgy tűnik, mint ha már nem érdemelnénk meg azt a kristálytiszta puha takarót, aminek minden csillogó pelyhében egy csoda rejlik, és még emlékszünk a nevére... Úgy hívtuk: HÓ.